aza jó a ritkánírásban, hogya zesemények naplószerű rögzítése

emígyen fel sem merülhet. Törődjünk bele, esély sincs percre pontosan konzerválni az elmúlt. A történések elveszhetnek, mi több kifejezetten szokásuk így tenni, leginkább örökre. Csak a pillanatoknak van esélye, például:

"A tiéd mindig befér..."
szólt a lány, a Trafó megteltnek tűnő ruhatárából, majd zavarba jött.

"Legyen mondjuk Lukács.... értem..., akkor legyen Ingarden, az még nem volt"
hibázott rá magabiztosan a szigorlati bizottság elnöke arra a kettőre, megbaszatásom (vulg.) előtt.

ilyenek estek.

egyébként Pénteken beszéltem Távolival, telefonon. Hiányzik cefetül, de lassan tán sikerül elviselhető mélységbe ásni az érzést. (Az elviselhető nagyon tág fogalom.) Közben a vízumomhoz már csak a sikeres orvosi vizsgálat van hátra, remélhetőleg a nedvben csak fehérjét hajkurásznak, ellenkező esetben maradok, esetleg internálnak hollandiába.

Tegnap villamosozás közben az járt a fejemben, hogy milyen lenne költőnek. Hozzátartozik, hogy szeretek néha verselni, ám ízlésem ezen a területen messze előzi kézségem, így manapság elvétve (Távolinak legfeljebb). Szóval arra gondoltam, hogy költök, azaz megfeszítve próbálom eldönteni, hogy a harmadik sor első szava mondjuk "netán" legyen, vagy "esetleg" (hiába is tiltakoznának, ilyesmiből áll a költőlét szürke hétköznapja). Szinte felesleges hozzátenni, hogy ezek a különbségek majdhogynem senkinek se tűnnek fel. (vegyük észre: ez a "majdhogynem" az egyetlen esélyünk).

ugylátszik ma különösen filozofikus, tekintsük a vizsgaidőszak hordalékának, esetleg az egésznapos archiválás áttételes következményének (céges gépről mentem adataimat, épp a tizenhatodik cédénél járok).

akárhogyis,

telhetne, múlhatna


  ¶ 16:05 0 comments