Tanárnak lenni olykor nehéz feladvány:

Mis.-ék osztálya a gimnáziumban gyakorta viccelte meg gyengébbkezű tanárait, olykor viszonylag egyszerűbb, konvencionális módokon, máskor viszont oly’ kegyetlenül kreatívan, hogy csak hüledezik az ember.

Kedvenc esetem a „tanulásmódszertan” oktató ugratása. Mondhatnánk könnyű egy ilyennel packázni, az isten is a diákok játékszerének teremtette, ám esetünkben az állítmány bőven túlmutat a tárgyon.

Talán ha pár hete tanította őket, mikor egy nap a terembe belépve a jól megszokott ülésrend helyett egy labirintussal fogadták a tanulók. A csintalan nebulók ugyanis a padokat és székeket felhasználva útvesztővé alakították át a terem hagyományos struktúráját. Mint minden tisztességes labirintusnak, ennek is egy bejárata volt (itt áll most emberünk), és az egyetlen kijáratnál ért véget. Utóbbit -könnyed diákcsíny- a terem nyitott ablaka szimbolizálta.  ¶ 19:11 0 comments

  városlakók

Vigadótéren várom a villamos, reszelős hang lép mellém, mezítláb.

- Volna egy szál cigid?
- Akad.
- Nem szoktam kérni, -recsegi visszafogottan-, fizetek érte egy húszast.
- Előfordul az ilyesmi, hagyjad.
- A főnököm nem küldte el időben a fizetést a kártyámra, délutánra…

Próbáltam úgy kinézni, mint aki elhiszi, de egyszerre mégsem komplett idiótának, és bevallom, aprót se szerettem volna adni, ha nem muszáj. Mindez egyféleképpen volt megoldható: bólogatva távolodtam elfele.

Emberem kicsit folytatta még, egyre kevesebb meggyőződéssel, de egyben gyorsan halkulva, maga részéről ezzel az egyszerű, de hatásos technikával zárva a párbeszéd.

Mire nem jó a rutin: némi odafigyeléssel legalább látszatra sikerült megőriznünk egymás méltóságát.  ¶ 19:09 0 comments

 



















campioni del mondo!  ¶ 18:58 0 comments