"micsoda csattanó lett volna a végére, ha sikerül a kidobott tripla Salchow..."

sopánkodik a műsorvezető, pedig csattant (ha nem is a Salchow, de a kislány). Tőlem persze nem számíthat együttérzésre, aki pontozásos versenyszámban nyalja fel a jeget. Ki ne tudná, hogy a végső rangsor még a verseny előtt, a büfében alakul ki: ha a francia kolléga átengedi az utolsó kaszinótojást az orosz zsűrielnöknek, akkor meglehet az érem, persze amennyiben az ukrán túllicitálja egy krémessel, úgy legfeljebb csak a bronz. Nehéz eldönteni, hogy azok szánalmasabbak, akik sorsukat a "művészi összhatás" számszerűsített eredményére bízzák, vagy azok, akik elhiszik, hogy ilyesmi lehetséges. Felkészültséget és tudást, ki vagyok én, hogy kérdőjelezzek, de hogy ez sport lenne? És ha igen, a balett vajon miért nem szerepel a nyári étlapon? Ki vállalja magára a megbocsájthatalan mulasztást, hogy egy Nurejev szintű klasszisnak nem adatott meg a dobogó tetején hallgatni a himnuszt? Vagy a színészet. Simán pontozható lenne az is. A kötelező programban mondjuk egy kommersz Hamlet nagymonológ...

Tudom-tudom, hát mit fáj az nekem, hogy másokat képernyőhöz szögez a versenynek álcázott jégrevü. Hiszen olyan szép, és lehet közben kötögetni is akár, alélni a snájdig legényeken, gyönyörködni flitteres ruhákban, és persze nagyon aggódni, hogy sikerüljön a tripla toe-loop. Olyan az ilyesmit sportnak nevezni, mint ételnek a habcsókot.

De végülis mindegy, még két napig illegethetik magukat a jeges képernyőn, aztán jönnek végre a sisakos-botos legények, és tényleg lesz értelme nézni ezt a cirkuszt. Nem csak hűvösen érdekődve követni a női biatlont ("még mindig jobb, mint a jégtánc"), hanem vereslő fejjel drukkolni a kanadaiknak, esetleg az oroszoknak Ovecskin miatt. A gól pedig ugyanannyit ér, akár Salo tarkójáról bepattanó Kopat bomba a felezőről, akár elegáns csukólövés a jobbfelsőbe.

A leszúrt rittbergerért pedig nem jár semmi, legalábbis semmi olyan, amiért megérné próbálkozni vele.  ¶ 20:49 0 comments