Túl a déli
elennin,
Katonáné és Bárisnya beszélgetése idehallik a konyhából: utóbbi az alkoholos italok forgalmazásának szigorítását szorgalmazza, előbbi vitatkozik, gondolom nem szívesen caplatna messzire ura söréért.
Tegnap du fél háromkor keltem, és este tíz előtt csak a mekibe mozultam ki az
immerset farmmenüért. Úgy ítéltem meg, hogy ezzel a teljesítménnyel nem vagyok méltó a kokárda viselésére, így tricolor nélkül lóbáltam hazafelé papírzsákos junkfoodomat a hirtelen-tavaszban kirajzó kokárdás népség között. Magam voltam a megtestesült idegenszív.
Ez már a második
vírusérzés volt az elmúlt napokban.
Péntek éjjeli mesés Freq Nasty buli után hajnali fél hatkor sikerült hazaindulni Ballal kettecskén, a többiek már egy kicsivel korábban. A villamoson munkába indulók sanyarú ábrázatából diszkrét megvetés árad felénk, a nyíló újságosnál friss
NS vár. Majd egyes kelés, Ádesz felkap, hogy nála ellegyünk délutáni focáig minden jóval, bár inkább csak én, ő mérték, már.
Vasárnap elveszett a scudetto reménye végleg. Vereségünk a Milantól jobban fájt Ádinak, mint nekem, mivel az ő Rómájának még lenne reális esélye a bajnoki címre, legalábbis lett volna, ha megállítjuk a
zsírosképű államkasszán hízó csodacsapatát. Vagy ha a Róma képes lett volna megverni a kieső Regginát...
Most már kezdem szégyelni magam, hogy mennyire nem dolgozom, úgyhogy egy kicsit arra hajlok. (hacsak nem jelez közben a messenger)
Cyrus the Virus