Igen-Igen-Igen-Igen-Igen!!!
Reál Mádríd-Barca 1:2, a "los galakticos" megaláztatott a Bernabeuban! Nincs csapat amelyiket jobban gyűlölnék, mint a
reál (nem, nem elírás: gyűlölöm, ha az ember rajong valami iránt, ott lennie kell sátánnak is).
Alulinformáltak kedvéért: a
Barca évek óta szenved, legutóbbi sikere a teljességgel érdektelen katalán kupa megnyerése volt (úgy öt éve) egyébként szégyen és csalódás a szurkolók osztályrésze, míg a reál a "galaktikusok" egyremásra nyerte a BL és bajnoki címeket, igazolta az
aranylabdás kedvenceket és mámorította az érte szurkoló nem keveseket (köztük a magyar sportujságíró szakma színejavát).
Gondolható milyen élmény lehet hétről hétre, évről-évre kedvelt csapatod vergődését nézni, miközben a riporter kéjesen sajnálkozik az egykorvolt dicsőséget emlegetve, majd hallgatni amint az isteni blancókat ajnározzák. Ha mindehez még hozzávesszük, hogy én (mink) az
olasz futbalon szocializálódtunk, melynek alapja a védekezés, ezzel szemben a reál a világ legjobb és legdrágább támadói mellett a világ leggyatrább védőisorával rendelkezik (szerintük felesleges védőkre költeni), akkor látható, hogy egyszerre érzelmi és szakmai szükségletem, hogy a reál aláztasson. Ha mindezekután még azzal is megtoldom a történetet, hogy a Barca azóta nem kapott ki, mióta a kedvenc játékosom,
Edgar Davids a "Pitbull" odaigazolt (ez alig 16 fordulóval ezelőtt történt), sennek köszönhetően a tizensokadik helyről a
tabella elejére rakétázott, miközben a szakértők verhetetlennek hitt reálja a várakozásainknak (reményeinknek) megfelelően
elhasalt a Bl-ben és botladozni kezdett a bajnokságban, akkor talán érthető miért váltott ki ily eufórikus örömöt belőlem az egy-kettő. További boldogság, hogy valószínű sima reálsiker született volna, ha
Luis Figo "
az áruló", a Barca egykori csapatkapitánya, a reál jelenlegi játékosa nem állítatja ki magát egy-egynél (Őt annyira szeretik a katalán szurkolók, hogy a legutóbbi barcelonai rangadón a szokásosan behajigálásra kerülő tárgyakon túl: öngyújtó-érme-flakon-mobiltelefon, egy
diszófejjel is megpróbálták eltalálni). Miután
Lajosunk beleszállt
Puyolba, mehetett zuhanyozni,
Ronaldinho pedig a lefújás előtt pár perccel csodásan emelt az általam nemtúlkedvelt
Xavihoz, aki
Casillas felett a hosszúba: 1:2, üvöltés. Hogy még meseszerűbb legyen a történet, a
Sport1 reálimádó riportere (Horváth Ferenc) kivételesen a helyszínről közvetítette a mérkőzést, valószínű 1:0-nál, még élete legszebb estéjében gondolkodott...
A reált egyébként nem véletlenül hívom reálnak és nem madridnak: az előbbi elnevezést ugyanis nem szeretik a fővárosiak szurkolói, mivel a
reálimádó Francó idején dívott a csapat ilyetén való elnevezése, svalamiért a reálos szurkolók nem szívesen emlékeznek rá, hogy nehány bajnokságot bizony ennek a remek embernek köszönhetnek (nem volt szégyenlős belenyúlni a menetbe, ha a kedves blancóiról volt szó). Miből is látni, hogy megfelelő tájékozottsággal a gyűlölet igen szofisztikált formában is kifejezhető.
Holnap linkelek, ahogy illik (disznófejjel).
Forca Barca!