elröppent az idő, svitte magával
a nyarat, és Távolit. Vele a napok olyan tökéletes pillanatai életemnek, mint
amikor belsőcsüddel (már-már nagylábujjal) úgy sikerül alányesni a labdának mint egy álom, aztán
-szünet-
Nem könnyű, nem könnyű, cserébe a Távolival közös napjaim valóban létezők, legalábbis érdemesek rá, hogy annak tekintsem őket.