lassacskán hetek óta, hogy nem

Persze kezdhetném indoklással, de minek. Múlt időszakban focás videóklip készítésben éltem ki kreatív ösztönöm, míg író vénám Távoli tenyerébe folyatta drága cseppjeit.

A klip az imént elkészült, Távoli pedig máma elrepült texasba, hogy meglátogassa kedvenc barátnőjét (kinek férjéről már esett szó, ő a katona fehérben). Ausztrál projekt úgy halad, mint egy mániákus depressziós hangulata, most éppen fent, azaz megyek.

A tender, mit említettem volt, hogy én fogom megnyerni a cégnek, nos: nem nyertük meg. DE nem miattam (és ez nem üres mentegetődzés), hanem mert valaki irreálisan alacsony árat adott meg, mi több vszínűleg még le is volt zsírozva előre, ami nem baj, hanem botrány. Ami vigasztal az egyrészt a csekély befektetett meló, másrészt az általam írt részre kapott, a vetélytársakét bőven meghaladó pontszám. Ha majd évek múlva arra ébred a mélyentisztelt kajakkenuszövetség, hogy a nemzeti sportág gödörben, és a kutya sem kiváncsi már a negyvensokéves janics natasa csatájára a hatvanhoz közelítő Birgitt Fischerrel, akkor fogják.... de akkor már hiába.

inkább felfuttatom a tollaslabdát, rohadékok.

Távoli mielőtt elrepült azt álmodta, hogy választás elé állítom: vagy-vagy. Azt mesélte, hogy nagyon para volt a szituáció, amikor felkelt még az is átfutott rajta, hogy akár a férjuram is levághatta a dolgot, annyira realisztikus volt. Ami számomra ennél is sokkal fontosabb: elmondása szerint nem tudott dönteni.
Aztán megkérdezte, hogy szeretem-e még. Erre azt válaszoltam: túl. Kérdezte: mi túl? Mondtam: túl szeretlek. Erre ő: olyan nincs.
Erre én: sőt,

csak olyan van



  ¶ 16:20