a huszoneves bongyor haju srac

es a talan anyja, es a talan apja meneteltek velem szembe hajnaltajt. Otfele jart, en hazafele hosszu ejjel levezetese keppen baktattam kapatosan, kezemben megpakolt subway sandwich, fejemben kellemes, bamba kaosz. A bacsi szolitott meg erve kozel egymashoz lattam foga-hijjas, arca barazdalt, ruhazata viseletes. Jellegzetesen felfokozott erdeklodessel -in medias, kerdezte van-e fuvem elado? Nem volt. Kar, mondta, majd egeszites keppen hozzatoldotta: iment vette ket utcara innet elete legjobb speedjet, egyebkent pedig maltaiak es biztos nem van-e marijuanam. Biztos nem volt, ettol kicsit szomoru lett.

Felviditando hat kozoltem vele: ok az elso maltaiak kikkel talalkoztam eletemben. Orult neki es oromeben boldogan elmeselte, hogy ket utcara innet a legjobb speedet, eleteben. En mondtam az jo, es elozve joerzekkel duplazast hozzatettem: nincs.

Bongyor fiu, -ki tan meg iskolas sem volt mikor a kesobb legendava valo Carmel Busuttil a Rabat Ajaxba igazolt- hirtelen raszolt az oregre: stop embarassing me! azzal tovabb indult.

Tul koran, avagy tul keso volt kifejteni finomsagokra kevesse fogekony maltai sihedernek, hogy epp ellenkezoleg, amit apja muvel az maga a ketlabon jaro (rohano) orszagimazs. Mert mit is tudunk maltarol? Lovagrend, solyom, botranyos futball, meg a "jatek hatarok nelkulben" is mindig az utolsok, na ez: embarassing.

Gyakrabban ha latnek kozepkoru maltese gezat napkeltekor bespurizva terelgetni pereputtyat, talan nem a "hat merkozes, nulla pont es minusz 14-es golarany" jutna egybol eszembe roluk.  ¶ 15:30