ahogy mondani szokas, meghalni sincs
idom, de ez nem akkora baj azert. Most, hogy vegre leultem a zongorahoz, sokmindenrol szolhatnek, peldaul kifejthetnem a beigert tamasbatya szorit, elmeselhetnem, hogy miert aludtam atlagban negy orat (ha) az elmult heten, vagy akar megoszthatnam kedves veletek a lakotarsaim elettortenetet (mind-mind igen tanulsagos). Es megsem teszem egyiket sem, avagy megint csak a bolondjat jaratom. Helyette mindosszesen annyit szeretnek mondani, hogy tovabbra is es rettenetesen es egyre-egyre-egyre jobban, ami lehetetlennek tunik, es megis.