Mitis, mitis

Politizálhatnók például. Mondhatnám, hogy örülünk és vagyunk büszkék
az eredményre, meg a népre, amely jól láncszavazott. Olaszfocisan,
nem elkiabálva bízzunk benne, hogy szűk két hét múlva szákba kerül a
három pont, és elégedetten tusolhatja le magáról minden egészséges
lelkű ember, ami a kampányban ráragadt. Ezt a forgatókönyvet követve
hétfőre garantálható a renumerálók hagyományőrző összetartása az
erzsébethíd közepén. Megfelelő iróniával adná magát egy ünnepi
gyűlés meghirdetése az eggyel feljebbire, de inkább távolodjunk a
témától, ma nem akarok okos lenni.

Bevallom itt ülni se nagyon. Relatíve új alkalmazóm és tevékenységi
köre maradjon a lustaság homályában, legyen annyi elég, hogy én itt,
és ezért fizetnek. Kenyérkeresés folyamatának egyetlen motívumáról
ejteném most a szót, a mégolyfontos dohányzásról.

Mi lehet oly érdekes a cigarettázásban, kérdezhetnéd, de -stílszerűen
szólva- a szálak messze vezetnek. Eurokonform módon intézvén a
dolgot a gangra kényszerülök egészségtelen hobbimmal, és én a
gangot nem szeretem. Sajátosan cizellált tériszonnyal bírok ugyanis,
kizárólag épített magaslatokon szorongok, váltakozó, de sosem
túlságos mértékben. Mindennek oka pedig egy bizonyos Lajcsika
(esetleg ferike, döncike, vagy pistike, elég régi a hitória, hogy
bizonytalan emlékezhessek a részletekre).

Lajcsika/ferike/döncike története szomorú/tragikus/rettenetes. Egy
este (vagy) délután leugrott (vagy) leesett az ötödik emeleti gangról
(vagy) a gang fölé házilag buherált tetőről, mert félt, hogy kikap, ha
megjön apu a szülőiről (vagy) mert megcsúszott játék közben. Az első
verzióval a nagyszüleim örvendeztettek meg akárhányszor közelebb
léptem a korláthoz, mint ildomos, a másik elméletet anyum plántálta
belém, vélhetően, hogy elfedje a nagyimék verziójának számára
mindennél ijesztőbb suicid motívumát.

Akárhogyis volt, szerencsés együttműködésük eredményeképpen azóta
is, ha meglátok egy körfolyosót egyből eszembe jut milyen könnyen
áteshető az általában csípőnél nemsokal magasabb korlát, amelyhez egy
lépésnél közelebb nem is megyek szívesen. Ez a mentalitás a legtöbb
helyen hamar oldódik, jelen épületben viszont komolyan próbára tesz.
Itt ugyanis a negyedik emelet és a Ballal egyező kovácsoltvas korlát
mindig segít emlékeztetni a fóbiámra. Ugyanakkor a gang szűken
méternyi széles, mondhatni nem található rajta pont, mely elég távol
esne számomra szélétől, viszont még erősen leejt is kifelé, épp mintha
ellenem tervezték volna. Stúb-szüneteim alatt igyekszem hát nem
lefele nézni, erősen kapaszkodom a sárga gauloises-ba és a falhoz
tapadva közlekedem, mint egy nindzsa.

Szegény lajcsika/döncike/ferike, ha megkérdezték tőle egykoron: "mi
leszel, ha nagy leszel?" bizonyára nem azt vágta rá, hogy "körfolyosón
kísértő tériszony".

Persze mitis lehetne tenni most már? Semmit.

Így esett, spongyát rá.  ¶ 23:48